Értékelje a céget!
21 találat 1 | 2 | 3

Balance 2000 Kft.

Cím:
1214, Budapest II. Rákóczi Ferenc u 290.
telefon:
214-4415
:
214-4415

Szabadhegyi Közoktatási Központ

Bocskai István Általános Iskola

Cím:
1113, Budapest Bocskai út 47-49.
telefon:
209-9163
e-mail:
209-9163
Tevékenység rövid leírása:
Az újbudai Bocskai István Általános Iskola a XI. kerület észak-kelenföldi városrészben áll. Ez a táj a 20. elején, az I. világháborúig szántóföld, bolgárkertészet és szőlő volt. A háború kitörésekor a közeli Károly király laktanya és a Kelenföldi pályaudvar körzetében egy katonai raktárváros épült ki. Ugyancsak a háborús konjunktúra miatt hadiüzemek is épültek a környéken. A háború után a barakktelep benépesült munkanélküliekkel, sőt most már lakás céljából épülő újabb viskókkal növekedett. Ezt a nyomornegyedet a szépirodalomban Fejes Endre örökítette meg Rozsdatemető című regényében. A 20-as évek végén felszámolták ezt a telepet, és a helyén tisztviselők részére épültek társasházak. Ez tette szükségessé egy óvoda és egy elemi iskola felépítését. 1929 I. ker. Lenke úti Községi Népiskola Az iskolaépület az 1929/30-as tanév második félévében lett teljesen kész. Az ekkor még le nem bontott, de átnevezett szükséglakásokból sok tanulót írattak be a négyosztályos iskolába. Az ?Állami Telep I., II., III. csoport lakóit folyamatosan kilakoltatták, és ez természetesen az oktatás folyamatosságára is kihatott. A környéken gombamód nőttek a bérházak. Az 1935/36-os tanévben már csak 36% a ?telepi? gyermek. 1939 Lenke úti Községi Elemi Népiskola Ettől az évtől már hatosztályos elemi népiskolaként működött az iskola. Olyan sok tanulót írattak be, hogy az 5. és 6. osztályosokat a Váli úti iskolában kellett elhelyezni. 1944 március 19. A német megszállás után megszűnt a tanítás. Az SS-nek utalták ki az épületet. Előbb lőszerraktárnak használják, majd kórházzá alakítják át. Az ostrom utolsó napjaiban bombatalálat érte. A tetőzet teljes egészében leégett. 1945/46 Az iskola tanulói a Cisztercita Gimnáziumban kapnak ideiglenes menedéket. A romok alól összesen egy írógépet és 20 ív géppapírt tudnak kimenteni és átköltöztetni. Az első békés tanév során tennivalóiból: gyermeknap pedagóus nap a Szülői Munkaközösség megalakítása napközi otthon megteremtése felállítják a Nevelési Tanácsadót az úttörőmozgalom 1947 őszéig együtt működik a cserkész mozgalommal Az akkori élet nehézségeire jellemző, hogy a nevelők karácsonyi segélyként 1-1 doboz szardéniát kaptak. Ugyanez volt a tanulók év végi jutalma. 1959 Az iskola létszáma a környéken felépülő lakóházak hatására úgy megnőtt, hogy új épületszárnyat kellett építeni. De még így is váltott műszakban folyt a tanítás. Ebben az évben nyílt meg az ARANYKÖNYV. A legjobb tanulók, legsikeresebb sportolók, legeredményesebb versenyzők írhatják be a nevüket, és ez igen nagy elismerés. 1964 Újabb szárnnyal növekedett az iskola. Ekkorra 1450 tanuló járt ide. 34 tanulócsoportban 58 pedagógussal folyt a munka a 43-52 fős osztályokban. Ekkor a kerület legszebb és legjobban felszerelt napközis épületrésze volt az iskoláé. 1972. április 20. Bocskai István Általános Iskola Bocskai István Magyarország fejedelemmé választása évfordulóján az iskola felvette a kiváló magyar történelmi személyiség nevét. Benda Kálmán történész volt a névadó ünnepség díszvendége. Ekkor határozta el az iskola közössége: ?Minden esztendőben iskolanap lesz, amely a gyermekek napja: vetélkedőkkel, versenyekkel, játékokkal.? A 70-es években természetismereti és matematika oktatási kísérlet folyt az iskolában, amelyet Dr. Marx György vezetésével a MTA és az OM irányított. Az 1978-as tanterv bevezetésekor a tantestület munkacsoportjai 5 tankönyvet és tanítói kézikönyvet alkottak. Az egyik harmadikos tankönyv 20 éven át volt országos taneszköz! 1989 A társadalmi rendszerváltozás új lehetőségeket teremtett az iskolai munka megújítására is. A nyelvtanulás és az informatikai-számítástechnikai ismeretek oktatása került a középpontba az eddigi értékek mellett. Ez mind a pedagógusok új diplomaszerző tevékenységében, mind az új szakok bevezetésében öltött testet. 1991 Bocskai Galéria Holakovszki István kolléga az iskola használaton kívüli pincéjében tárlatot rendezett 1991 őszén, és ez egyben egy nagyon hosszú művészeti sorozat nyitánya is lett. Gyermekrajzok, amatőr és hivatásos művészek számára nyílt megmutatkozási lehetőség 1996 Bocskai István Általános Iskola és Logopédiai Szakszolgálat A kerületi logopédiai szakszolgálat néhány évre közös épületbe és közös igazgatás alá került a Bocskaival. Az itt zajló prevenciós és terápiás beszédjavító centrum mintául szolgált országos szakmai körökben.
Bővebb információért kérem kattintson weblapcímünkre!

Honvéd Auróra Sportegyesület

Angyalföldi TTE

Kardosjáték és Dekor

Cím:
1184, Budapest Lakatos út 61-63
telefon:
413-11-76
e-mail:
413-11-76
Tevékenység rövid leírása:
Tekintse meg weboldalainkat: http://www.kardosjatek.hu, www.bolthely.hu/kardosjatek
Cégünk az 1957-es alapítását követően, - több mint három évtizedig - műanyag-feldolgozóként, elsősorban játékgyártással foglalkozott.
A rendszerváltás után, tevékenységünket - szerteágazóan - kibővítettük, elsősorban szilveszteri és farsangi termékek gyártásával és mindezek nagykereskedelmével.
Kínálatunkban - saját termékeinken kívül - megtalálhatók néhány hazai kolléga gyártmányai, melyet árucsere útján szerzünk be, így gyakorlatilag a gyártóval azonos áron tudjuk forgalmazni.
Egyik más irányú tevékenységünk a "Cardy" márkájú kisebb fürdőszoba felszerelési cikkek, kiegészítők forgalmazása. 2003 óta importálunk is. Kínálatunkból jelentős részt tesz ki,
a kiváló minőségű olasz GEMAR, és a spanyol ROYALTEX, LUFIK forgalmazása. A mintegy 4000 féle árut tartalmazó választékunk nagyobb része, most már saját import, melynek meghatározó része,
a játékok mellett, a szilveszteri- farsangi- és partikellékek.
Foglalkozunk még, - külön megrendelésre, sorozatgyártásban - reklámtárgyak készítésével, igény szerint "logózva" vagy képpel, felirattal ellátva. Internetes üzletünk célja, hogy elérhetőségünket, illetve vevőkapcsolatainkat tovább bővítsük.
Természetesen továbbra is várjuk személyesen is vevőinket, de örömünkre szolgál, ha a gyorsan fejlődő internetes árusítással is kiszolgálhatjuk vásárlóinkat!
1184 BUDAPEST LAKATOS út 61 alatti üzletünk EGÉSZ ÉVBEN ÜZEMEL.
1077 BUDAPEST JÓSIKA utca 31 alatti üzletünk,IDŐSZAKOSAN TART NYITVA. Csak a Karácsony-Szilveszter-farsangi szezonban, tehát novembertől-februárig.
MINDKÉT ÜZLET: hétköznap 8-17-ig tart nyitva.
Decemberben hosszabbított nyitvatartás, hétvégeken is!

Online Szakmai Telefonkönyv, cégregisztráció ©2005-2018
Minden jog fenntartva!
Magyarország térképes cégkeresője, útvonaltervező, tudakozó, online telefonkönyv:
Kft, Bt, NYRt, Zrt. kereső.