Értékelje a céget!
10 találat 1

Római Katolikus Plébánia / Egyházközség, Kiszombor

Cím:
6775, Kiszombor Szent István tér 2.
telefon:
62/296-050
telefon:
62/296-050

Regnum Marianum Plébánia

Cím:
1141, Budapest Zoborhegy tér 18.
telefon:
252-4271
fax:
252-4271

Szent Gellért Plébánia

Cím:
1115, Budapest Bartók Béla út 149.
telefon:
(1) 2038912
telefon:
(1) 2038912
Tevékenység rövid leírása:
Kelenföldön 1920-ban megalakult a Kelenföldi Templomépítő Egyesület. Ebben az időben a leányiskola tornatermében tartották a vasárnapi szentmiséket. 1930-ban a főhatóság dr. Takách Jánost bízta meg a plébánia megszervezésével. Még ugyanebben az esztendőben, dr. Mészáros János érseki helytartó áldotta meg az elkészült templomot (163 m2). Ugyanezen évben jön létre az egyházközség részben a ciszterci, részben a tabáni plébánia területéből. 1931-ben kultúrház létesült. 1933-ban önálló lelkészség, 1937-ben plébánia lett az egyházközség. 1940-ben gyűjteni kezdtek a dr. Irsy László által tervezett új, 3000 hívő befogadására alkalmas templom építésére. A tervet a háború meghiúsította. A háborúban megrongálódott templomot 1945-ben helyreállították. A plébánia 1948-ban megvásárolta a XI. Bartók Béla út 149-151. szám alatti ingatlant kisegítő kápolna (176 m2) és sekrestyés lakás céljára. Az új Szent Gellért templom és plébánia alapkövét 1984. szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepnapján tették le. 1992 karácsonyán Urunk születését már az új templomban ünnepelték, amely egyúttal a templom első szentmiséje is volt. A templom zárt, belső tere az oldaltermek megnyitásával bővíthető, zsúfoltság nélkül 1500 embert is képes befogadni. A templomot az urnatemetővel Kiss András Ybl-díjas építész tervezte. 1997-től a templom melletti telken a kolumbárium tovább bővült, amely 2003 őszére készült el, nevét a Szent Sírról kapta. 1999 augusztusára épült meg a templom harangtornya, és nyílt meg Varga Imre szobrászművész alkotásaival az Árpád-házi szentek szoborkertje. A szoborkertben öt magyar szent: Szent István király, Szent László király, Szent Imre herceg, Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint Árpád-házi Szent Margit bronzból készült mellszobra látható. (képek) A templom oromzatán Varga Imre alkotása a plébánia védőszentjének, Szent Gellért vértanúságát ábrázoló szobra. Az alkotás egyrészt emlékeztet a hősiesség, az életet feláldozó szeretet nagyságára, továbbá emlékeztet arra, hogy a látszólagos emberi kudarcok, a legnagyobb emberi elesettség mögött is ott van egy másik világ, Isten az ő angyalával a saját világába emel be minket. A templom előterében láthatjuk a mester II. Szilveszter pápa művét is.
A plébániatemplom altemplomában, a külső keresztúton, és az újonnan elkészült 12 ezer urnafülkével rendelkező Szent Sír Kápolnában el nem évülő urnafülkék vannak, ahová a temetési lehetőségek nincsenek vallási felekezethez kötve. A Szent Sír Kápolnában lift segíti a mozgássérülteket. Innen a régi altemplom is megközelíthető rámpa segítségével. Ugyanitt láthatjuk Varga Imre szobrászművész Pieta alkotását. A Fájdalmas Szűzanya valamennyi magyar édesanya fájdalmának kifejezője. A kápolna érdekessége a tetőtér fordított csónak alakja, amely egyrészt a természetes világítást biztosítja, másrészt Noé bárkájára emlékeztet bennünket. Noé Isten utasítására épített bárka segítségével megmenekült a Vízözön pusztításától, majd pedig kikötve egy új élet lehetősége tárulkozott fel előtte. Így a bárka alakú tető egyszerre jelképezi a halál földi életet lezáró valóságát, s ugyanakkor az örök életre kitárulkozó reményt is, amelyet a feltámadt Krisztus ígérete alapoz meg számunkra. A Mindszenty-kápolnában Mindszenty József bíboros, prímás ülő bronz szobra az elvhűség, Krisztus és az egyház iránti rendíthetetlen kitartás felemelő szimbóluma. A külső keresztúton a passió, Krisztus szenvedésének 14 állomása alkalmat nyújt arra, hogy végigjárhassuk utunkat Krisztussal, aki így figyelmeztet bennünket:
"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen." (Lk 9,23)
A keresztút állomásainak mozaikképét Mazzag Orsolya iparművész, a képet övező üvegkeretet Haba Erika iparművész készítette. A templomban Meszlényi Antal művész monumentális alkotása, a keresztre feszített Krisztus mindent átölelő, a kitárt karral mindenkihez odahajló, szeretetközösségébe befogadó gesztusa sugárzik ránk. (képek)
A templom búcsúnapját védőszentjének, Szent Gellért vértanú püspök emléknapján ünnepli: szeptember 24. Szentségimádási napok: május 2. és július 26.
A plébánián 1930-tól van anyakönyvezés, a korábbiak a tabáni és a szentimrevárosi plébánián találhatók.
A templom plébánosai: Dr. Takách János 1930 - 1954
Dr. Élő József 1954 - 1979
Krichenbaum József 1979 - 2001
Forgács Alajos 2001 -
A plébániához a Szent Szabina Lelkészség és Szent Benedek Tanulmányi Ház (1112 Budapest, Péterhegyi út 67. Tel: 227-5725, Fax: 227-5726) tartozik.
A XVIII. század végén a Virágvölgy és Péterhegy környékére települt német lakosság egy népi barokk kőfeszületet hozott magával, és a Péterhegyi út szélén állította fel. 1932-ben ráccsal vették körül, majd a körülötte vásárolt telekrészen kápolnafülkét építettek. Ez lett a kiindulása az 1932-ben megalakult Budapest-Péterhegyi Szent Szabina Kisegítő Kápolna Egyesületnek. A Szent Szabina név felvételét az sugallta, hogy az Árpádok korában e hely közelében, a mai Kamaraerdő dűlőben virágzott a Szent Szabina bencés apátság, amelynek romjai műemlékileg védettek. 1934-ben épült a mai kéttornyú templomocska (56 m2), amelynek jobb oldali toronyfülkéjében helyezték el a kegyelettel körülvett kőkeresztet. A kápolna lelki ellátását a kelenföldi plébánia biztosította, amelynek területén állt, és amely a telket az egyházközségre telekkönyveztette. 1943-tól a kápolna lelki vezetője Körmendy Béla szatmári egyházmegyés pap volt, aki liturgikus központot igyekezett itt kialakítani. Meghívására gyakran tartott liturgikus előadásokat és lelkigyakorlatokat dr. Szúnyogh Xavér OSB, akit 1950-től az egyházi főhatóság megbízott a kápolna vezetésével.

FÉLFOGADÁS:

Urna Iroda: H-P : 10,00 - 17,00 óráig Telefon: 203-8912

Plébánia: H-P : 10,00 - 11,30 , SZ.:13,00 - 16,30 óráig Telefon: 203-8915

Miserend: H-P: 7,00 óra 17,00 óra SZ.: 9,00 óra 11,00 óra, 18,00 óra V.: 9,00 óra 11,00 óra 18,00 óra

Diósgyőri Egyházközösség

Cím:
3535, Miskolc Puskás Tivadar u. 1.
telefon:
46/379-595
:
46/379-595

Nepomuki Szt. János plébánia

Cím:
2100, Gödöllő Kossuth L. u. 76.
telefon:
28420528
:
28420528

Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia

Cím:
1124, Budapest Apor Vilmos tér 9
telefon:
356-0089
:
356-0089

Bajai Páduai Szent Antal Plébánia

Római Katolikus Egyház, Rakamaz

Cím:
4465, Rakamaz Szent István u. 135.
telefon:
42/371-041
:
42/371-041

Online Szakmai Telefonkönyv, cégregisztráció ©2005-2018
Minden jog fenntartva!
Magyarország térképes cégkeresője, útvonaltervező, tudakozó, online telefonkönyv:
Kft, Bt, NYRt, Zrt. kereső.