Értékelje a céget!
6 találat 1

Leövey Klára Közgazdasági SzKI.

Cím:
1081, Budapest Bezerédj utca 16/A
telefon:
313-6087
fax:
313-6087
Tevékenység rövid leírása:
Iskolánk 1945. óta képez középfokú közgazdasági szakembereket a fővárosban. Fenntartónk a Fővárosi Önkormányzat. 1980-ig Kőbányán működött intézményünk, azt követően költöztünk a VIII. kerületbe. Működésünk kezdetétől fogadunk tanulókat, hallgatókat nappali és levelező tagozaton, Budapestről és a Budapest környéki településekről egyaránt. Fontosnak tartjuk, hogy az általános iskolában közepes és jó tanulmányi eredményt elért tanulók is sikeresek legyenek, szerezzék meg az érettségi, szakmai képzettséget, felkészítettek legyenek a szakmai munkára, továbbképzésre, továbbtanulásra. Ezért iskolánkba várjuk jelentkezésüket a legjobb tanulók mellett.

Iskolánk tagja a Belvárosi Térségi Integrált Szakképzési Központnak, amelynek feladata, hogy a szakmai képzés előkészítésében és a szakképzésben koncentráltan biztosítsa a szakmai képzés és gyakorlati képzés magas színtű infrastrukturális feltételeit. Iskolánk a hat társintézménnyel együtt átfogja a közgazdasági, ügyviteli, kereskedelmi képzés területeit, szinte korlátlan lehetőséget nyújtva tanulóinak a szakmai képzésben, az oktatásssal, neveléssel kapcsolatos szolgáltatások igénybevételében, szabadidejük tartalmas, színvonalas eltöltésében. A Belvárosi Térségi Integrált Szakképzési Központról az érdeklődők tájékozódhatnak a www.belvarositiszk.hu honlapon.
Eredményeink azt igazolják, hogy a legkiválóbb tanulókat eljuttatjuk a legjobb tanulmányi versenyeredmények eléréséhez, főiskolai, egyetemi felvételhez, a többiek számára pedig jól hasznosítható közismereti és szakmai képzettséget nyújtunk.
Bővebb információért kérem kattintson weblapcímünkre!Miskolcziné Jakab Anikó

Közép-Európai Egyetem (CEU)

Cím:
1051, Budapest Nador u. 9.
telefon:
327-3000
fax:
327-3000
Tevékenység rövid leírása:
A Közép-Európai Egyetem a társadalomtudományi oktatás nemzeközileg elismert intézménye.

TSF Gazdasági Főiskolai Kar

Cím:
5600, Békéscsaba Bajza u. 33.
telefon:
66/524-700
fax:
66/524-700

Ságvári Endre Gimnázium

Cím:
3700, Kazincbarcika Jószerencsét út 2.
telefon:
Jószerencsét út 2.
:
Jószerencsét út 2.

Online Szakmai Telefonkönyv, cégregisztráció ©2005-2018 Tudakozó Rendszer Kft.
Minden jog fenntartva!
Magyarország térképes cégkeresője, útvonaltervező, tudakozó, online telefonkönyv:
Kft, Bt, NYRt, Zrt. kereső.