Értékelje a céget!
3 találat 1

Mezőkövesdi Ker Coop Zrt.

Cím:
3400, Mezőkövesd Mátyás Király út 74.
telefon:
49/505-450
e-mail:
49/505-450
Tevékenység rövid leírása:
A Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ hagyományos működési területe (a volt mezőkövesdi járás) mintegy 50 ezer ember kereskedelmi ellátásában vállal szerepet jelenleg is.
A történeti visszatekintés során az 1940-es évek végén a községenként megalakult Földműves szövetkezetek indították el a szövetkezést, amelyek az alapító tagok anyagi hozzá] árulásával jöttek létre.
Az 1960-as évek elején elkezdődött, majd 1984-ben a Mezőkeresztesi ÁFÉSZ-szel történt egyesüléssel fejeződött be a szövetkezetek összeolvadása, létre jött a Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ. 1989. előtt a Mezőkövesd városban és a környező 22 településen a szövetkezet ellátási felelősséggel folytatta tevékenységét. A szövetkezet központja Mezőkövesd városban van, amely a Matyó Népművészet révén vált világhírűvé.
A gazdasági rendszerváltást követően az új vállalkozási törvény eredményeként az említett működési területen a kereskedelemben több 100 új szereplő kezdte meg tevékenységét. A szövetkezet jogi értelemben vett státusza ugyan megmaradt tulajdonosi köre jelenleg is a több, mint 8000 magánszemély tag - azonban a tevékenység tovább folytatását át kellett gondolni.
Az alapvető tevékenység az élelmiszer napi-cikk forgalmazás lett, a boltok az országos coop-lánc tagjai és a kapcsolódó megyei és országos beszerzési háttér a régiós ProCoop, illetve CO-OP Hungary révén rendelkezésre áll. A ruházat-iparcikk forgalmazás háttérbe szorult. A megváltozott gazdasági helyzethez kellett igazítani a tevékenység szervezeti rendszerét is.
A kereskedelmi tevékenység mellett ipari termeléssel is foglalkozott.
Az ipari tevékenységek folytatására 1992-ben korlátolt felelősségű társaságok kerültek megalapításra. Ezek közül legjelentősebb a korábbi húsüzemi tevékenységet folytató Agrár-Coop Kft., a sütő és cukrászüzemi tevékenységet végző Rozetta-Coop Kft.
A gazdasági társaságok szervezése 2000-ben a kereskedelmi Részvénytársaság létrehozásával fejeződött be.
Valamennyi társaságban többségi tulajdonos a Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ és vagyonkezelőként irányítja a gazdasági csoport tevékenységét.
Az alaptevékenység, az élelmiszer napi-cikk forgalmazás folyamatosan fejlődik.
A több mint 50 bolt színvonalasan működik. A gazdasági bővülés keresése eredményeként a kereskedelmi részvénytársaság rendelkezik és működtet kereskedelmi egységeket a hagyományos működési területen kívül Füzesabonyban, Miskolcon, Kazincbarcikán és Szerencs környékén.

Gerra-Dóra Kft.

Cím:
8500, Pápa Korona u. 8.
mobil:
30/300-8430
mobil:
30/300-8430
Tevékenység rövid leírása:
Sütőipari termék gyártása.

NATURKOSZT Vegetáriánus Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.

Cím:
6423, Kelebia Ady E. u. 216.
mobil:
30/967-0873
telefon:
30/967-0873

Online Szakmai Telefonkönyv, cégregisztráció ©2005-2018 Tudakozó Rendszer Kft.
Minden jog fenntartva!
Magyarország térképes cégkeresője, útvonaltervező, tudakozó, online telefonkönyv:
Kft, Bt, NYRt, Zrt. kereső.